Ez mind tök jó egy ideális világban, de láthatjátok, hogy semmi releváns tapasztalatom nincs a témában és így nem tudom, hogy mikor jogos, ha esetleg felállok és mikor teszem azt épp azért, mert csak bekapcsol a védekező ösztönöm és hagyom ott azt, aki tényleg tudott volna segíteni?
Igen, ez pontosan így van. Időről időre van akkora gáz, hogy újra nekiugrok, de valami hasonló mindig történik és épp a tapasztalatok miatt gyorsan feladom.
És akkor meg is kapom, hogy biztos azért, mert nem is olyan fontos ez nekem.
Meséljek a társaságból a pszichológus nőismerősről, aki sörözés közben brahiból elkezdett provokálni, hogy miért nem akarom kipróbálni a szexet férfiakkal, csak tán nem azért mert homofób vagyok?
Vagy a szakpszichológus edzőtárstól, aki az egész edzést végéiglocsogta, képtelen volt befogni a száját?
Ja, ha észreveszi. De lehet, hogy előveszem a könnyed, megnyerő beszélgetőpartner stílusomat és ő is azt mondja, hogy nincs is itt semmi komoly baj, aludjak kicsit többet és szedjek B vitamint.
De ezt tényleg nem tudom és neked legyen igazad! Amiről most beszélünk, hogy hogyan lesz bizalmam elmenni.
Vicces, mert figyelmeztetett, hogy az élő pszichológusok hajlamosak a saját nézeteiket is belevinni a foglalkozásokba és ez okozhat konfliktusokat. Ahogy az is okozhat gondot, hogy adott személyiség előtt nem tudok megnyílni, mert mondjuk rivalizálni kezdek vele. Érdekes szempontok ezek is.
Ezt elmondtam az AI-nak is és elkezdett segíteni felkészülni, hogy mi alapján dönthetem el, hogy passzolok a szakemberrel. Még abban is ad tanácsot, hogy mik az érvek a férfi és a női terapeuta mellett és ellen.
Edzés után beszéltem az egyik tanítványommal, aki szupervízorként dolgozik és már korábban is felajánlotta, hogy segít szakembert kereseni az ismeretségi köréből, ha szükségem lesz rá. A hétvégén lesz egy konferencia, ott körbekérdez.
Talán a mai dolgozatra nem kap 1-est. Legalábbis a beszámolója alapján. 🤞
Finomítok. 30 év 4 külön próbálkozása volt.
Az első a katonai pszichológus volt, bevonulás után nagyon kivoltam a bezártságtól. A második pedig egy munkahelyi felvételi folyamat részeként történt, ahol a cégvezető nővére pszichológus és valamiért volt kötelező pszichológiai alkalmassági vizsgálat.
Sima Google keresés + matek. A talált alkalmankénti árakból az olcsóbbat 5-tel (heti 1), a magasabbat 10-zel (heti 2) szoroztam, így jöttek ki a havi összegek. Igen, szorozhattam volna 4.3-mal és 8,6-tal is, az közelebb lenne a havi átlag alkalomhoz. A nagyságred azért nem sokat változik.
Erre rájöttem és örülök, hogy neked szerencséd volt.
De én ha sokadszorra nem nyerek semmit a sorsjegyen, akkor tudomásul veszem és nem megyek többet a lottózóba.
❤️ Hallom, hogy ezt mondjátok és kívülről én is ezt mondom magamnak. De itt van bennem a GenX kulcsos gyerek, akinek mindent egyedül kellett megoldania kb. 10 éves korától kezdve. Sok dologban tudok már segítséget kérni, de ez még mindig nagyon nehezen megy. Talán két éve utoljára, az is befulladt.
Define "kurva nagy krízis". Jól funkcionálóként, felületesen nézve nem vesznek rajtam észre semmit. Nem sírom el magam mások előtt, mosolyogva csevegek, viccelődök.
Ők: "Hogy vagy? De jól nézel ki!"
Én: "Kösz, minden oké."
Mindeközben meg már AI-nak kesergek informatikusként és hétköznap alig eszek.
Az eddigi élményeim:
1. Nincs ott, amikor megyek.
2. Irritálom, ellenszenves, legalábbis úgy viselkedik.
3. "Nincs itt semmi baj. Mások sokkal rosszabbul kezelik ezt a helyzetet."
4. "A nyári szünet után jelzek és belevágunk a terápiába". Nem jelentkezik.
Említettem, hogy bizalmi problémáim vannak?
Amit eddig összeszedtem a témában, az alapján a standard a heti egy alkalom. Gyász és akut depresszió esetén javasolt a heti 2 (intenzív) kezelés. A kétheti csak egy intenzív szakasz után működhet, "fenntartó" fázisban.
Nekem ebben nincs (jó) tapasztalatom, általában lepattanok a pszichológusokról.%
Ezt egyébként rosszul néztem. Valóban 18-22 egy szakpszichológus, az havonta 90-220 (heti 1-2 alkalom). De ha terapeuta kell, még az is 100 és 300 között van havonta. Máris sokkal jobban hangzik. 🫤
A fogorvosra már rámegy a gatyám, erre meg a gyerekeké is.
Maradjunk annyiban, hogy eggyel jobb, mint hogy ki sem kelek az ágyból. Nekem most épp megbízható barát sincs kéznél, mindegyiknek van saját "baja", rajtam észre sem veszik a depit és ez pont olyan állapot, amiben az ember túl fáradt, vagy éppen szégyell segítségért kiáltozni. Csoda, hogy ide írok.
A fogászati kezelés fizikai dolog, valamivel bele kell, hogy nyúljanak a számba. Ezt (még) nem tudja egy gép csinálni, de abban már tud segíteni, hogyan találjak fogorvost, hogy mivel enyhíthetem addig is a fájdalmat, amíg eljutok egy rendelőbe.
Ez most valami hasonló. Nem helyette van, hanem addig.
Megnéztem, mennyibe kerül egy élő terapeuta és nem értem, ki tud kifizetni egy terápiára havi 150-450 ezer forintokat. Én biztosan nem, pedig nem keresek rosszul.
Arról meg ne is beszéljünk, hogy a jobbaknak csak napközben van szabad időpontjuk.
Adok itt egy státuszt, mert úgy látom, érdekel benneteket. Még nem tettem le. Még tudom, hogy gép, látom, amikor hibázik, de így is érzem a hasznát. Különösen, amikor épp nagyon rosszul érzem magam és szükségem van arra, hogy valaki értelmesen reagáljon rám. Ilyenkor jól jön a megnyugtató stílusa.
Kockákkal még nem próbáltuk, de eddig mást sem fogadott el, amivel segítettük volna, mert "az nem az, ahogy a tanár mutatta", az meg nem számít, hogy az pont nem működik neki. Nem fogadja el, hogy a matekban pont az a jó, hogy megtanulunk ugyanahhoz a megoldáshoz több úton is eljutni.
A tanárnő se sokat segít: "Addig fogom újraíratni a dolgozatot, amíg nem lesz 20% alatt az egyesek száma. Ez mindennek az alapja." Utóbbiban igaza van, csak azt nem értem, hogy miért ez a megoldás a számára.
Egyre jobban zavar, hogy egy síró kislánnyal kell matekoznom esténként. Valamiért a fejébe vette, hogy neki nem megy az egyismeretlenes egyenletek megoldása és mindent meg is tesz, hogy ezt bebizonyítsa. A bátyjával győzködjük, hogy meg tudja csinálni, csak szerezzen rutint sok gyakorlással.
Ismerőssel beszélgettem a nőkről, szóba került, hogy milyen az én típusom. Magamat is sikerült meglepnem a válaszommal. 🙂
Nos, ez a nap is eljött. Viszlát Bubi!
Talán még találkozunk...
Tudom, hogy nem tőlem ijedtek meg. Attól, hogy látták összeomlani az egyik fő stabil pontot az életükben.
Az ő támogató családjuk épp akkor robbant szilánkokra. De ennek lassan három éve és azóta még annyira sem engedhetem meg magamnak, hogy ne legyek itt nekik, mert nincs, aki beugorjon helyettem.
Tényleg csodálom azokat az embereket, akik ezt valóban megengedhetik maguknak. Itt még én (meg főleg az öcsém) vagyunk a legnagyobb EQ bajnokok, úgyhogy képzelheted a többieket. És van egy nőismerősöm, aki azzal lepett meg, hogy szerinte én kifejezetten érzelmes férfi vagyok. 🤔
Ebben én sajnos nem vagyok annyira biztos. Meg ez nem is a teljes puttony, amit cipelek.
50+ év alatt szépen felépítettem egy független, erős, de épp ezek miatt elszigetelő személyiséget és most nagyon egyedül érzem magam. Változtatni hiába szeretnék, nem látok autentikus irányt, minden mesterkélt.
Idén 31. éve csinálom, szóval már van róla fogalmam. 😉
